Bizonyára Ön is kipróbált már szervezetében egy vagy több – éppen aktuális – vezetési módszert, elvet. Néha ezek működtek, néha nem mutattak eredményt, néha – néhány eredményes hét vagy hónap után – kifulladtak, elfelejtődtek. Mivel lehetett a baj: a módszerrel? Vagy Önökkel?.jpg)
A módszer máshol már bevált: a referenciaként felsorolt szervezeteknél az adott módszer valóban működött. Talán Önökkel van a probléma? De hiszen eddig sikeres, eredményes működést mutattak – a módszer nélkül is.
Akkor miért nem működött a módszer éppen Önöknél? Úgy tűnik nincs rá válasz, a kérdést válaszolatlanul hagyjuk magunk után, nincs több idő ezen töprengeni, és újból próbálkozunk újra, új reményekkel – vagy soha többet (egy darabig legalábbis).
Ha rossz helyen keressük a választ, sohasem fogjuk megtalálni, márpedig a probléma nem a módszerben, és nem is bennünk van: hanem a találkozásban, a kapcsolatban.
Egy módszer, egy elv, egy vezetési stílus olyan, mint egy eszköz: van neki egy alkalmazási területe, érvényessége, hatálya – éppúgy, mint a törvényeknek, legyenek azok természeti törvények, vagy társadalom által alkotottak. Ha ezen kívül akarjuk használni, nem engedelmeskedik. Rájövünk – jó esetben – hogy kalapáccsal csak szöget tudunk beverni, másra nem jó, ne keressük ilyenkor a kalapácsban a hibát, magunkban is csak annyira érdemes: miért akartuk másra használni.
Ha a találkozásban, a kapcsolatban van a probléma, akkor erre kell a hangsúlyt helyezni, ezt kell megtanulnunk.
Minden életközösségben vannak törvények, amelyek érvényesek azon az életközösségen belül. Mégis milyen törvények lehetnek ezek? Természettudományos műveltségű ember törvény alatt pl. a gravitáció törvényére, Newton törvényeire gondol. Ezek olyan törvények, amelyek maradéktalanul érvényesülnek.
Nincs kivétel ezek alól. Megtehetjük azt, hogy nem veszünk tudomást a gravitáció törvényéről, de attól még a gravitáció törvénye érvényes. Ha nem veszünk tudomást róla, ezzel csak annyit érünk el, hogy valamilyen kárunk származik belőle. Kihasználni csak akkor tudjuk, ha akár öntudatlanul, akár tudatosan, összhangban vagyunk a törvénnyel.
Vajon milyen törvények az életközösségekre vonatkozó törvények? Vannak-e ilyen erősek? Nem tehetjük-e meg, hogy nem veszünk tudomást róluk, vagy – éppen ellenkezőleg – meg is szegjük őket? A gravitáció törvényét nem lehet megszegni, hiszen nincs semmiféle hatásunk rá. Hogyan lehet megszegni egy életközösségre vonatkozó törvényt? Azt gondoljuk, ennek nincs következménye, tehát áthághatjuk büntetlenül. Valóban nincs következménye?
Ennek eldöntéséhez csak annyi kell, hogy a következményt, mint fogalmat, definiáljuk.
Következmény kinek a (minek a) számára?
Ha a természeti törvényt nem veszem figyelembe – pl. kilépek az emeleti lakásom erkélyén – lezuhanok és megütöm magam. A következmény tehát nyilvánvaló és azonnali: éppen ez az, ami miatt minden pillanatban tisztelem a gravitáció törvényét – amikor alattam mélységek vannak. Ugyanígy érzek akkor, amikor egy omladozó sziklafal alatt kell lépdelnem. Nem foglalkozom ugyanakkor vele akkor, amikor sík terepen tartózkodom, hiszen ilyenkor nem lehet rám semmilyen káros hatással.
Mi van akkor, amikor egy társadalmi törvényt nem veszek figyelembe, pl. lopok, vagy agresszíven viselkedem valakivel szemben. Ha én vagyok a legerősebb, nem lesz semmi következménye. Számomra! Csakhogy ezeknek a törvények nem egy egyénre, hanem egy életközösségre vonatkoznak. Nem az egyén, amely a következményeket elviseli. A törvény nem az egyén szintjén érvényes. Az életközösség az, amelyik viseli a következményeket. Ha így belegondolunk, akkor ezek a törvények ugyanolyan kőkemény, áthághatatlan törvények, mint a természeti törvények.
Miért nem hatnak ugyanolyan erővel akkor ezek a törvények?
Egyrészt pontosan azért, mert a következményt nem az viseli, aki törvény ellenében cselekszik, hanem a közösség. A cselekvőre való hatása pedig késői, gyenge, esetleges és nem is nyilvánvaló. Másrészt a hatás, még a közösség esetében is, sokszor nem azonnali és szintén nem nyilvánvaló.
Ezek a társadalmi törvények egy idő után már nem is feltétlenül, mint törvények jelentkeznek, beleépülnek az életközösség kultúrájába, természetessé válnak. A közösség részét képező egyénnek nem jut eszébe a törvényeknek a megkérdőjelezése, nem is mint társadalmi törvényre gondol rá, amit be kell tartani, hanem sokkal inkább mint természeti törvényre, egyszerűen csak van, és amivel együtt kell – mert csak együtt lehet – élni. Ekkor a törvény már kultúrává nemesült, nem külső kényszerként éli meg az egyén, hanem belső vezérlő elvként.