Szomorú paradoxon, hogy miközben az ember a leghatékonyabb "tanulógép" az élővilágban, elérve a felnőttkort abbahagyjuk a tanulási folyamatot. Ami marad helyette: az addig berögzültekkel próbálunk gazdálkodni, mint egy egyszerű számítógép, amelynek az elkészítésekor beégették a memóriájába a programokat, és azt már változtatni nem lehet. Nem csoda, ha reakcióink nem az adott szituációra adott legjobban illeszkedő válaszok, hanem a kamrából előhívott korábban "elspájzolt" rögzülések. .jpg)
Viszonylag könnyű lexikális ismereteinket bővíteni, könnyen fel tudunk készülni különböző "elme-bajnokságokra" mint amilyen például a "Legyen Ön is milliomos", de már másfajta küzdelmet jelent megtanulnunk autót vezetni, vagy éppen egy idegen nyelvet beszélni. Szeretjük a könnyebb utat választani, néhány száz vagy néhány ezer elem megismerésével már sikerélményeink lehetnek keresztrejtvény-fejtésben vagy más hasonló szellemi vetélkedésben. .jpg)
Sajnálatos, hogy eközben nem vesszük észre (vagy nem akarjuk észrevenni), mennyire öncélúak sokszor ezek az ismeretek; nem leszek ugyanis több attól, hogy tudom, melyik a világ leghosszabb folyója, hiszen ezt az ismeretet kizárólag akkor tudom "alkalmazni", amikor - a legközelebbi alkalommal - éppen erre a kérdésre kell válaszolnom - egy rejtvény fejtésénél, egy tesztnél, egy vetélkedőnél. Nem vesszük észre mennyire értéktelenek (vagy legalábbis rettenetesen /térben és időben/ korlátozott értékkel rendelkeznek) ezek az ismeretek. Azért értéktelenek, mert nem átvihetők, nem tudjuk alkalmazni őket hétköznapjaink világában.
Nagy bajban vagyunk akkor, ha nem vagyunk képesek levegőt venni, ha nem tudunk nyelni (folyadékot vagy szilárd táplálékot), ha nem vagyunk képesek elég hőt termelni (noha a külső hőmérséklet kevesebb, mint 20°C).
Bajban vagyunk, ha nem érezzük meg időben, hogy súlyos fenyegetés közeledik felénk (egy autó, ami elüthet, egy eldobott kő, ami eltalálhat, egy támadó ökle, ami megüthet), hiszen az életünk foroghat kockán ilyenkor. Igen ritkán vagyunk viszont bajban akkor ha netán nem tudjuk, mikor született országunk első királya, vagy mikor vívták az amúgy akkoriban történelmi jelentőségűnek bizonyult csatát. Nem baj, ha nem tudjuk, viszont ha tudjuk, ritkán van rá szükségünk (nem átvihető a hétköznapi életre az ismeret).
És nagy baj az, hogy nem ismerjük fel ezt, és nem vagyunk tisztában azzal, melyek azok az értékek, készségek, "ismeretek", amelyekre valóban szükségünk van a sikeres, boldog élethez. Talán mert nem is akarunk sikeres, boldog életet élni. Talán mert nem is tudjuk, milyen is lenne az a sikeres boldog élet.